Monthly Archives: június 2010

Szent Gellért a hegyen

Általános

Szt. Gellért püspök (eredeti nevén Gerardo Sagredo vagy Giorgio Sagredo, macskafogyasztó digó nem tud magyarul) szobránál ittunk. Gellért tkp. a downhillesek védőszentjének is tekinthető, egyben a Kelen-hegyről való legurulás örökös bajnokának. Ezért nevezték el róla a magaslatot. Bocsánat.

Budapest, I. kerület, XI. kerület, Kelen-hegy, Gellérthegy, szobor,  street-art, falfirka, vandalizmus, Szent Gellért püspök szobra – Az 1904-ben felállított, a Fővárosi Közmunkák Tanácsa megbízásából készült szobor főalakját Jankovits Gyula szobrász alkotta, a pogány alak megformálója Gárdos Aladár volt, az építész pedig Francsek Imre.
Budapest, Kelen-hegy, Gellérthegy, szobor,  street-art, falfirka, vandalizmus
Budapest, Kelen-hegy, Gellérthegy, szobor,  street-art, falfirka, vandalizmus  Szent Gellért püspök szobra – Az 1904-ben felállított, a Fővárosi Közmunkák Tanácsa megbízásából készült szobor főalakját Jankovits Gyula szobrász alkotta, a pogány alak megformálója Gárdos Aladár volt, az építész pedig Francsek Imre.

Budapest, Kelen-hegy, Gellérthegy, szobor,  street-art, falfirka, vandalizmus

tegek: MINSK, ZARD, MI, ILQ, KIRE, TEOD, ITT SZÍVTUNK, DOE CREW, KÖZ. T, ES TERROR, ZERO, STRAFF, JEEL, TNT, EMO, ROCKY, TRAFO, EST, DGK, GLK

bónusz Szt. Gellért szobrán: fordított kereszt

Meg gyomok és elhanyagoltság, lepusztultság. A távolról szép városban vagyunk.

Budapest, Kelen-hegy, Gellérthegy, szobor,  street-art, falfirka, vandalizmus
Budapest, falfirka, Gellérthegy, I. kerület, Kelen-hegy, street-art, szobor, vandalizmus, XI. kerület, BarikádA Gellért-hegy Budapest I. és XI. kerületében a Duna jobb partján álló, 235 m magas kiemelkedés. A Dunára néző meredek sziklafala és a tetejéről nyíló pesti panoráma lenyűgöző látvány. Budapest ékkövének is szokták nevezni. 1987 óta a világörökség része.

A 139 méterrel a Duna fölé magasodó dolomit sziklatömb a Dél-Budán húzódó lánc egyik tagja (ide tartozik például a Sas-hegy, és a Törökugrató is), amelynek anyaga a felső triászban képződött ún. fődolomit, de hegyei később, a pleisztocén során emelkedtek ki, és töredeztek össze az itteni tektonikus törésvonal mentén. Ezen töréseknek köszönhetik létüket a budai hőforrások is.
A Gellért-hegy barlangjai a törések és a melegvizes kioldódás segítségével jöttek létre. Talán a leghíresebb a részben mesterségesen tovább bővített Szent István barlang, amely ma a Pálos Rend kápolnájának ad otthont.(wiki)

Zene!

Szy Sándor, Bohém Art Hotel (II. rész)

Általános

Szy Sándor, Bojár Iván András“És ha egyszer arra sikerül engedélyt kapnia, hogy megbassza a kedves anyádat?”

Hm, mit szólna hozzá a kedves olvasó, ha befalaznák a saját lakásába? No, nem olyan durván, mint Báthory Erzsébetet, aki az ajtó alatti résen keresztül kapta a pizzáját, hanem emelnének egy falat az Ön ablaka elé. Olyan közeli távolságban, h a szellőztetés is problémás lenne ezek után. Mint egy gödör mélyén, mint béka a kútban, levegőről és napfényről ábrándozva, egy töredékére csökkent értékű, eladhatatlan kriptában lakásban. Helyszínelés, szomszédolás a Sy Sándor által hazabaszott házban, tessék elolvasni.

Ami azonban mosolyt csalt rusnya ábrázatomra, hogy Szy Sándor (a műemlékvédelmi előírásokat szem előtt tartva) felvésette monogramját a Bohém Art Hotel zengzetes névre hallgató szállodájára. Gátlástalan parvenük, előre, tiétek ez az elbaszott évezred is.

Esetleg legközelebb már csak a fegyverek között válasszon.

V. kerület, Belváros, Budapest,  blog, Szy Sándor,  Molnár utca 35, Bohém Art Hotel, szálló, szálloda

V. kerület, Belváros, Budapest,  blog, Szy Sándor,  Molnár utca 35, Bohém Art Hotel, szálló, szálloda
Budapest,  blog, Szy Sándor,  Molnár utca 35, Bohém Art Hotel, szálló, szálloda
Budapest,  blog, Szy Sándor,  Molnár utca 35, Bohém Art Hotel, szálló, szálloda
Budapest,  blog, Szy Sándor,  Molnár utca 35, Bohém Art Hotel, szálló, szálloda
Budapest,  blog, Szy Sándor,  Molnár utca 35, Bohém Art Hotel, szálló, szálloda
régebbi fotóink:

Kapcsolódó bejegyzések: Vastagbőr, Index, K-monitor

Bohem Art Hotel
cím: 1056 Budapest, Hungary
Molnár utca 35
+36 20 399 1214
bohem@bohemarthotel.hu
honlap: www.bohemarthotel.hu

Zene!

Szy Sándor, Art Hotel Bohém (I.)

Általános

mi is megtekintettük a Molnár utca 35 szám alatt épülő emlékművét a gátlástalanságnak és a korrupciónak. Nézegesse bátran képeinket, a Vastagbőr és az Index után sok újdonsággal nem szolgálhatunk. Az építkezés melletti kriptahangulatú házban (Havas utca 2) lakókat meg nem szeretnénk idézni, Szy Sándor és Bojár Iván anyukája szerintünk nem tehet róla, h fiacskáik, khm, élnek a lehetőségekkel és vigyorogva szarnak mások fejére. Az önkormányzat a beruházó helyett kárpótolja a megnyomorított lakókat, közpénzből, pénzedből, tiédből. Neveket akarnak hallani? Tessék: Cselovszki Zoltán, az V. kerület főépítésze, Steiner Pál, Rogán Antal…

Bojár szerint a lakók itt „szubjektív minőségromlást” szenvedtek el, ha azonban az építkezés megakad, az az egész városnak rossz lesz.

Szy Sándor, Bojár Iván András“2006-ban, majd’ két évtized után előkerült kamaszkori barátom, aki messziről látva tevékenységemet, azzal állt elő: találjak ki valami szépet, hasznosat az épületében, amelyet később, miután engedélyeket szerez, szállodává épít át. Így jött létre a ma épülő szálloda helyén korábban állt üzemcsarnokban a Körzőgyár, a zömmel pályakezdő fiatal képzőművészeknek lehetőséget adó kiállítóhely. Kb.10 kiállítást rendeztünk, majd amikor jelzést kaptunk, közönségünk sajnálkozása ellenére, bezártuk a Körzőgyárat. A szomszéd házban lakó ismerősöm is tudta ezt, most az építkezés előrehaladtával az édesanyja segítségért fordult hozzám. Megkért, hozzam össze a fiát az épület tulajdonosával, a szálloda beruházójával. Segítettem nekik, s egy ízben le tudtam ültetni mindkét felet Budán, egy kávéházi asztal mellé, de szűk óra után magukra is hagytam őket.”

A Szy Sándor nevű jelenségre több karaktert nem akarunk pazarolni, cserében tekintsék meg, hogyan bulizik a Story magazin Octogon újság prezentálásában
(update, 2009 november: sajnos, a link nem müxik, döglött, az oldalt és vele együtt a bebaszós-mókás-környalizós képeket is levették az örökkévalóságból… a linkre kattintva az Octogon főoldala érkezik, átírányítással)

a falazó haver, Bojár Iván András, művészettörténész, fővárosi városarculati tanácsnok, az SZDSZ fővárosi képviselője, Aki az LMP-t Feljelentgeti, a Szeretem Budapestet mozgalom egyik vezetője, Demszky Gábor Budapest Európa Kulturális Főváros-pályázata programigazgatója, Szeretem Budapestet, A Patkánypusztító etc. Röhögjünk a kulturális beltenyészeten.

View Larger Map

Frissítés:

Régebben még megcsipkedte-megrevolverezte színes magazinjában Bojár szeretett polgármesterünket, Demszky Gábort . De aztán tompult a harcos kritika, mikor Demszki a jól bevált módszer szerint megvette kilóra a kritikusát (kb. 90 kiló sörhassal és haszonleső gülüszemmel együtt).

Ellopjuk a teljes cikket, mert még letörli a jóember (lásd. a fenti címeit):

Elkészült a világ legmagasabb épülete, a Tajvan 101 nevű épületcsoda, Luzskov Moszkvája a felhőkarcolók városává kíván válni, ugyanakkor a vén kontinens legkonzervatívabbnak tartott országa, Anglia fővárosa, Livingston Londonja nekilát, hogy felépítse Renzo Piano felhőkarcolóját, amely egyszersmind a frankfurti toronycsoport fölé, a legmagasabb pontra kívánkozik az európai égen. És Bloomberg New Yorkja sem a tragédia okozta sokkból kíván kilábolni immár a Libeskind által elgondolt toronnyal, de a házzal az amerikai kontinens legmagasabb épületének címére tör.

Demszky és Schneller Budapestjének szakavatottjai ilyen hírek idején enyhén lesajnáló, ugyanakkor jó liberálisokhoz méltó megengedő bölcsességgel, a sztrádán ellenkező irányba vánszorgó szekér bakján ülő tompa tekintetű atyafiak ékes körmondataival mondják el azt, hogy itt a Földön lényegében mindenki megbolondult. Józan és lelkiismeretes városirányítás már csak itt, e lángoktólöleltben maradt. Meglehet, tudnánk építeni mi is ezt azt – mondják buddhai mosollyal -, de mi inkább mértéktartóak maradunk. Se torony, se híd, se semmi, még egy sufni se, ami kicsit is karakterizálná a XXI. század magyar fővárosát. A felhígult, a pénznek bedőlt, a vesztébe rohanó világ miatti szomorúságtól megtört fényű szem ilyenkor a magyar főváros építészeti, urbanisztikai, egyszersmind önkormányzati/közigazgatási diadalára, a Főpolgármester háza tájára, a Városháza tövéből 13 év alatt el nem takarított bazársor látványára téved. És megnyugszik. És mindent ért.

A fenti példa joggal tesz büszkévé bennünket ugyanis. Az a makacs ellenállás, amellyel a felelős posztokon újra meg újra megerősített főpolgármester és egyáltalán nem választott főépítésze bravúrral hárít el mindent, ami lökést, új koncepciót, gazdasági és turisztikai impulzust adna a fővárosnak, lenyűgöző. Bő tucat évnyi regnálásuk alatt sokszor bizonyított működésük nyomán az építés alatt álló “világváros” minden mutató tekintetében lemaradt az európai, de még a környező városok versenyében is. És minden mutatónál jobb mutató az a közérzet, amely a városlakókban is kialakult ez idő alatt. A Főpolgármester majd háromszázezer ex-budapestihez hasonlóan az utóbbi tíz évben elmenekült a rábízott hajóról, s a kiürült Belváros, a lecsúszó nagy lakótelepek valamelyike, az egyre szlömösödő egykori főutca, a Rákóczi út, vagy akár a hetvenes évek állapotában konzervált Budai Vár helyett (legalábbis asszem) Dunakeszire költözött. Schneller kormányos pedig jó érzékkel és biztos kézzel, zátonytól zátonyig navigálja azt a roncsot, ami az általuk hajdan átvett fővárosból maradt. Gránit/üveg bérirodaházak százai, a belső kerületekbe betolt pláza-dobozok és lakóparkká fennhéjázott kislakótelepek szigeteinek tucatjai telepedtek a városra a bármiféle logikát nélkülöző elgondolás hiányában e majd másfél évtized során. A nyerő páros szakmai színben, noha nem szakmai értékek alapján foglalja el méltatlanul azt a helyet, ahová történetesen a budapestiek érdekeinek szolgálatára helyeztettek, s ez így lesz mindaddig, amíg Demszky hozni képes a megfelelő számú fővárosi baloldali szavazót az országgyűlési és az önkormányzati választásokon. Ez kétségtelen politikai erény, miként az is, hogy leghosszabb ideig regnáló és legkevesebbet, (a bazársor hűséges megőrzésén kívül) lényegében semmit sem alkotó főpolgármesterként újra és újra képes a választók kegyeinek megnyerésére.

Egyébiránt a Schneller vezette Tervtanács által engedélyezett elgondolások átlagát és szélső értékeit egyaránt górcső alá véve, ennyi idő után az is kiderül, a szakértő testület szakértelmének következtében pontosan olyan Budapest alakulna nélkülük, amilyen velük együtt. Az említett épületek minősége ugyanis kizárólag a megbízó és a tervező küzdelmén, ambícióján dől el. Amennyit e zsűriken hozzátettek egy-egy beruházás építészeti értékeihez, a testületi átlag elve alapján, ugyanannyit el is vettek azokból. Olyan egyéniség pedig, aki az egy-egy sarok- vagy foghíjtelek problematikáján túllátva összefüggő programot, átfogó koncepciót alkotott volna, nem emelkedett ki e tucatnyi év alatt közülük. Nem utazó, nem olvasó, nem látó és a mai releváns kategóriákban nem gondolkodó embereken múlik ma a város. New York, Moszkva, London, Frankfurt, Tajvan holnapját egy-egy (brrrrr!!) épülettorony, bennünket e kör szellemi igényessége, felelősségérzete, valamint az emberi kicsinység, alkotói középszerűség heroikus monumentuma, a Dunára fektetendő autósztráda elgondolása jellemez leginkább. A patópálság három T-je bénítja ma az életet, a fejlődést Budapesten: az intellektuális Tunyaság, a világ folyamatai iránti vak Tájékozatlanság és a pusztító Tehetségtelenség.

Bojár Iván András

frissítés: felépült a Bohém Art Hotel, rajta Szy Sándor monogramja, muhaha)))

Németh Sándor

Általános
Német Sanyi ül a fán
A seggével trombitál
Azt kiáltja szerteszéjjel
Ő az új Tarzán

(fasisztanáci dal, melyet Orbán Viktor és Vona Gábor duettben énekelve adott elő a kisgazda csemeték által gründolt Alterego buzibárban)

Városképromboló óriásplakátok: Németh Sándor

Németh Sándor,  Vidám Vasárnap, 1% adó, Hit Gyülekezete,  mobil óriásplakát,  Outdoor Média
Németh Sándor,  Vidám Vasárnap, 1% adó, Hit Gyülekezete,  mobil óriásplakát,  Outdoor Média
Németh Sándor,  Vidám Vasárnap, 1% adó, Hit Gyülekezete,  mobil óriásplakát,  Outdoor MédiaReklám, kissé késve: Isten dagadt prófétája a pénzedre hajt, az egy százalékod is kell neki. Nem zavarja halmozottan hátrányos külleme, vigyorian feszít sátornyi öltönyében, a zsírsámán önbizalma határtalan. Állítólag ő szarja azokat a párizsi rúdakat, amiket Hagyó Miklós fogyasztott annó.

Egy gusztustalan, felháborító pletyka következik, elhatárolódunk, én nagyon szeretem a Sanyi bácsit, a múltkor is adott cukorkát nekem, ott tartom a fényképét a Fredi Merkjúri bácsi és a Lédi Gagáé mellett, a vécében. Tessék, itt a csúnya pletyka, remélem, h Isten bélpoklossággal kombinált éjccel bünteti azokat a rosszakat, akik terjesztik, valamint a pokolra kerülnek, az arabok mellé:

Történt vala, hogy Németh Sándor, a Vidám Vasárnap nevű viccműsor zagyva beszédű főszereplője, a Hit Gyülekezete nevű birkacsapat alapító pénztárnoka módfelett bezabált. Ikrát evett lazaccal, újszülött malacot anyja tejében főzött gödölyével, mindezt akkora mennyiségben, hogy egy szakadtabb afrikai falunak egy hétre is elég lenne. A bekebelezett állati hullák átalakítása közben hatalmas mennyiségű gáz termelődőtt a falánk lelkipásztor feneketlen bendőjében, oszt Európa vezető személyiségének segglika eccer csak megadta magát. Sanyink a drága étterem kellős közepén olyan orbitális hangosat és büdöset fingott, hogy a körülötte lebzselő talpnyalói könnyezni és harákolni kezdtek. Viszont egymást túlkiabálva mondogatták: Bocsánat! Elnézést!

Kapcsolódó: Pajor Tamás seggtrippert kapott Németh Sándortól? (interjú dr Flash-sel)

Kapcsolódó szentfazékságok: Szent István Bazilika és Kegytárgybolt + Hare Krisna Fesztivál a Vörösmarty téren

egy kis zene:

Verók István és 34 megnyert per (index.hu)

Általános

Harmincegy sajtópert nyert meg a hatodik kerületi önkormányzat, mert nem is adott el áron alul Andrássy úti palotákat és nem kötött gyanús szerződéseket mélygarázsokhoz. Verók István a baráti újságírókkal megosztotta jogi szőnyegbombázásuk eredményeit.

„Akik itt ülnek, azokkal különösebb baj nincsen, ezért választottuk önöket erre a sajtóbeszélgetésre” – nyitotta meg a hatodik kerület polgármestere azt a zártkörű beszélgetést, ahol nyertes sajtópereik sorát ismertették a megbízhatónak tartott médiák képviselőivel.

Verók István megelégelte, hogy a sajtó valótlanságokat állít a kerületi ingatlaneladásokról, ráadásul úgy, hogy a különböző orgánumokban megjelenő cikkek rendre ugyanazokat a hazugságokat szajkózzák: hogy a kerület korábban ingatlanhasznosítással foglalkozó MSZP-s vezetői manipulált értékbecslés alapján, jóval áron alul adtak el Andrássy úti házakat különböző magán cégeknek. Amely cégek nem sokkal később busás haszonnal továbbadták az épületeket. (A szerződések némelyikét a cikkek szerint a bíróság törvénysértőnek mondta ki.)

A lapok a tényekre fittyet hányva írták, hogy a kerület tisztázatlan körülmények közt szerződött vállalkozókkal a Hunyadi térre és a Nagymező utca alá tervezett mélygarázs építésére.

hirdetés

Az önkormányzat az anomáliák kiküszöbölésére végett megbízta a Zamecsnik, Pósfai és Társai Ügyvédi Irodát, hogy regulázzák meg a sajtót. Az iroda eredményes volt, harmincegy pert nyertek meg.

A pártsajtó: drog

A zártkörű sajtóbeszélgetésre szerencsére nem a mindenben hibát kereső mentalitás, hanem az együttműködés nyomta rá a bélyegét. A jobboldalinak tartott médiákat nem hívták meg. A sajtót a terézvárosi tévé és a kerületi újság mellett a Népszabadság, a Népszava és lapunk képviselték, noha az Index egyik cikke is szerepelt a 31-es helyreigazítási listán.

Verók István elmondta, hogy nem saját jó hírüket féltik, amikor hadat üzennek a hazugságoknak. „A nyilvánosság a társadalom immunrendszere – figyelmeztetett az alkalomra nyomtatott füzet. – Ezzel szemben a pártsajtó inkább drog.”

A polgármester megalkuvást nem ismerve kimondta, hogy a cikkek mögött a Fidesz gépezete áll. „Terézváros kísérleti terep volt, hogy csak a rosszat, csak a bajt hangsúlyozva előkészítsék a terepet a demoralizálásra, szétzilálásra.”

„Vannak határai a sajtószabadságnak is” – foglalta össze álláspontját ezek után az önkormányzat ügyvédje, dr. Árnyasi Katalin. Neki köszönhető, hogy a különböző lapoknak harmincegyszer kellett megjelentetniük, hogy nem igaz, amit az Andrássy úti paloták panamájáról (kilenc cikk), a balettintézet áron aluli eladásáról (négy cikk), a Hunyadi téri szerződésekről (hat cikk) vagy a Nagymező utcai fák indokolatlan kivágásáról (három cikk) írtak.

Millió, millió zsebbe száll

Árnyasi Katalin megemlítette, hogy mivel a lapok az ítéletek ellenére sem hajlandók jobb belátásra térni, egyes esetekben rágalmazásért, becsületsértésért is pert indítottak. Ha ezeket megnyerik, akkor a vétkesnek talált személynek akár milliókat kell fizetnie Verók István polgármesternek.

A találkozó hangulatától idegen módon kérdést tettünk fel: hány becsületsértési pert indított az önkormányzat? Továbbá hány olyan perük van, amelyek nem újságírók ellen folynak, firtattuk, emlékezve az esetre, amikor a polgármester egy Hunyadi téri civil demonstráción a „Millió, millió zsebbe száll” átiratú dalt éneklő lányt fogta perbe, becsületsértés okán. Az ügy folyamatban van.

Verók István azonban arra kért minket, hogy tartsuk be a „demokrácia szabályait”, és ne kérdezzünk Terézvárosról, ugyanis most a győztes sajtóperek a téma. Pedig még az is érdekelt minket, hogy a polgármester személyiségi jogait vajon önkormányzati pénzből védi-e az ügyvédi iroda. Választ azonban nem kaptunk, mert egyenesen a mellettünk ülő újságíró utasított minket rendre, mondván, a polgármester úr véleményéhez csatlakozva szerinte is eltértünk a csapásiránytól.

Így bennünk maradt a kérdés, hogy jelenleg hány eljárás folyik a polgármester és közeli munkatársai ellen? A találkozó mindenesetre az udvariasság és egyetértés jegyében folyhatott tovább. Egy másik meghívott újságíró előzékenyen felvetette, hogy meg kellene oldani a netes médiumok regulációját is, hiszen köztudottan ez a szegmens a legproblematikusabb.

Az újságírók megregulázásának ötlete kedvező visszhangra talált a polgármester mellett ülő Halák Lászlónál. A MÚOSZ etikai bizottságának elnöke legutóbb akkor hallatta hangját nagy nyilvánosság előtt, amikor lapunk évekkel ezelőtt egy aggályos tartalmú MSZP-kampányértekezletéről tudósított. Halák szerint ezzel ugyanis megsértettük a párt „személyiségi jogait”. Az etikai bizottság elnöke most a tapasztalataira hivatkozva azt a tanácsot adta, hogy érdemesebb személyiségi jogi pereket indítani, mert a milliós kártérítések majd jó útra térítik az újságírókat. Verók István azonban sötéten látta a jövőt: ha ilyen romlott a sajtó, akkor sajnos a társadalomra sem vár túl sok jó.

Amikor a tolvaj a náciktól félti a várost

Általános

(Frissítés, 2009) Az év meglepetése: sitten az érinthetetlennek hitt, milliárdos Hunvald György, az AUTÓKER és egyéb városszépítő vállalkozások frontembere. Szerkesztőségünk a hihetetlen rendőrségi túlkapás miatt pezsgőt bontott, majd egyemberként üvöltöttük:

NA ÉS VERÓK ISTVÁN?!!! Ő is sokat tett városunk modernizálásáért!

TERÉZVÁROS NEM KÉR A VANDALIZMUSBÓL.

Az Andrássy út és környéke 2002 óta a Világörökség része, így kiemelt figyelmet érdemel. Ennek ellenére az utóbbi időben többször is a vandalizmus áldozatává vált.

Az agresszió és a rombolás, a nemzet értékeinek megrongálása nem összeegyeztethető a megemlékezéssel és a tiszteletadással. Október 23-a csak akkor lehet valóban ünnep, ha az mindenkié, és nem egy rongáló kisebbség vandalizmusáról és fenyegetéséről szól!

Ezért Terézváros polgármestereként ezúton kérek mindenkit, méltó módon emlékezzen meg a forradalomról és annak hőseiről, a Világörökség részeként nyilvántartott Andrássy út értékeit megóvva, a terézvárosi lakosság nyugalmát és biztonságát tiszteletben tartva vegyenek részt a rendezvényen!

Verók István
polgármester

TERÉZVÁROS – BUDAPEST KULTURÁLIS FŐVÁROSA

Verók, korrupció, kiállítás

Általános

Boulevard és Brezsnyev Galéria, Budapest, Király utca 39, kiállítás, Kétfarkú Kutya Párt, korrupció, Le Verauc, Verók István

Le Verauc
A Kétfarkú Kutya Párt kiállítása a Boulevard és Brezsnyev galériában

Boulevard és Brezsnyev Galéria, Budapest, Király utca, kiállítás, korrupció, Kétfarkú Kutya Párt, Le Verauc, Verók István

Boulevard és Brezsnyev

Boulevard és Brezsnyev Galéria, Budapest, Király utca, kiállítás, Kétfarkú Kutya Párt, korrupció, Le Verauc, Verók István

K-sakk
Készségfejlesztó korrupciós sakk lefizethető bábukkal

Boulevard és Brezsnyev Galéria, Budapest, Király utca, kiállítás, Kétfarkú Kutya Párt, korrupció, Le Verauc, Verók István

Fogda korrupt sakkbábuknak

Boulevard és Brezsnyev Galéria, Budapest, Király utca, kiállítás, Kétfarkú Kutya Párt, korrupció, Le Verauc, Verók István

Lő Gergő
Écris ton nom en français?

Boulevard és Brezsnyev Galéria, Budapest, Király utca, kiállítás, Kétfarkú Kutya Párt, Kuplung

Gazdagabb kutya baszik: innét túrta ki a galériát a Kuplung kocsma

Boulevard és Brezsnyev Galéria, Budapest, Király utca, kiállítás, Kétfarkú Kutya Párt, pina, plüsspina

a méltán népszerű pina

Boulevard és Brezsnyev Galéria, Budapest, Király utca, kiállítás, Kétfarkú Kutya Párt

Homokzsák, az árvízi védekezés szuvenírje: a galériát üzemeltető Victora Zsolt és cimbijei elutaztak a gátakhoz segíteni

Boulevard és Brezsnyev Galéria, Budapest, Király utca, kiállítás, Kétfarkú Kutya Párt

A Boulevard és Brezsnyev Galéria gyűjtést szervezett az árvízkárosultak számára

Szerkesztőségünk egy szál-pár papucsban elcsoszogott a Kétfarkú Kutya Párt “Le Verauc” kiállítás-megnyitójára a Boulevard és Brezsnyev homlesz/squat galériába, hogy tudósítson (meg igyon, mert általában ingyen szokott lenni a pia az ilyen művészeti rendezvényeken, talán alkesz a verniszázsok megcélzott piaci szegmense?). Hopp, elkalandoztam.

Tekintse meg képeinket, megnyitó helyett az előkészületeket tudtuk csak lefotózni, mert elszólított a szív hangja baszni. A “Le Verouc” tkp. a Gödörbeli korrupció-tematikájú kiállítás újrajátszása: itt fordult elő az a hallatlan eset, h nem merték kitenni a védegyletesek Verók István erzsébetvárosi polgármester ihlette plakátot. Szal gyertek a Boulevard és Brezsnyev Galériába röhögni, Kétfarkú ötletei ütnek, mint rendesen.

boulevardesbrezsnyev galéria

cím: 1061 Budapest, Király utca 39-46.
emil: info(a)bbgaleria.hu
honlap: www.bbgaleria.hu

Retronóm: Trurl kolléga 2008-ban felvonult a BB galéria festményeivel, melyeket tüntetőtábla-szerűen tartónyélre szereltek. Tarka Magyar. Nagy hekk volt.

Kapcsolódó: a Kétfarkú Kutya Párt a Gödörben + a nevezetes Verauc plakát + amikor a tolvaj a náciktól félti a várost: Verók István plakátjai az Andrássy úton

Verók István a Gödörben

Általános

“Mostani akciónkkal szeretnénk a korrupciót megszerettetni a lakosság szélesebb rétegeivel, hogy ezáltal nőjön az elfogadottsága, mindennapossá, természetessé váljon a tudatos állampolgárok számára is. Csak így küzdhetjük le a politikusainkkal szembeni gyűlöletet.

– szól a Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) és a Védegylet kiállításának meghívója.

Korrupció mindenkinek

Légy te is korrupt! Segíts abban, hogy a korrupció mind jobban elterjedjen és normává váljon hazánkban! Kiállítás a korrupcióért: eszközök, ötletek, megoldások egy korruptabb világért. Gyertek péntek este 8-kor a Gödör klub terasz galériájába!

Ugye, te is észrevetted, hogy mennyire elharapódzott a politikusokkal szembeni intolerancia, sőt, gyűlölet. Ezt mindenki természetesnek tartja, mintha a politikus csakis olyan ember lehetne, akit mindenki gyűlöl. Ami bizony nem más, mint intolerancia, sőt, kirekesztés! Nem hagyhatjuk ezt!

Mostani akciónkkal szeretnénk a korrupciót megszerettetni a lakosság szélesebb rétegeivel, hogy ezáltal nőjön az elfogadottsága, mindennapossá, természetessé váljon a tudatos állampolgárok számára is. Csak így küzdhetjük le a politikusainkkal szembeni gyűlöletet.

Hazánkban a túlnyomó többség a szabad versenyre úgy gondol, mint ahol ő csakis alulmaradhat. Holott a korrupcióval bárki számára megnyílik a felemelkedési lehetőség – akár egészen gyenge teljesítmény mellett is. Mindez ma már a hétköznapok része, ám sokunk még mindig fel van rajta háborodva, és valahogy nem tudja a normává nemesíteni a korrupciót.

Helyszín: Gödör Klub – terasz galéria, Budapest, V. kerület, Erzsébet tér.

Szervezők:
– Magyar Kétfarkú Kutya Párt
– Védegylet

Verók István
A Kétfarkú Kutya ezen plakátja már a Védegylet bátorságát is elvette, hosszas huzavona után merték csak kihelyezni a kiállítás többi darabja közé. Verók István erősen érik a sittre, de addig is perelgetve védi a “becsületét”, ezért a videóért például a bíróságon keres elégtételt egy csóró diáklánnyal szemben.

Kétfarkú nem szarozik finomkodással, ezen a képen Verók István elvtárs szakadt női öltözékben (khm, szakadt kurva?) éppen a kerületét árusítgatja.

“Testületváltás miatt terézvárosi végkiárusítás.”
“A kerületnek friss P betűk érkeztek”
“Alig használt Combinok eladók”

Hm, még a felhő is be van árazva)))

polls & surveys

Budapest, blog, Kétfarkú Kutya Párt, Gödör, Erzsébet tér
Ottjártunkkor a plakát a földön hevert és senki sem rakta vissza. Ki is van téve, meg nincs is kitéve. Szerepel a kiállításon, meg nem szerepel a kiállításon. Bent is vagyok, kint is vagyok, jaj de jó, hogy mozoghatok.

Budapest, blog, Kétfarkú Kutya Párt, Gödör, Erzsébet tér

“Lefizethetnek! Devizától függetlenül.”
“Tanúskodást vállalok”
“Aláírót keres. Hajléktalanság előny.”
“Jutányosan elfelejtem, amit láttam.”
“Szavazat eladó. Bizottság is.”
“Andrássy úti üzlethelységet keresek BONTÁSRA.”

Budapest, blog, Kétfarkú Kutya Párt, Gödör, Erzsébet tér

Platánsor (méretre vágva) eladó.

Budapest, blog, Kétfarkú Kutya Párt, Gödör, Erzsébet tér

Legyen Ön is korrupciós szakember (hiányszakma).

Biztos megélhetés!
Intenzív tréning okj-s képesítéssel, az Önkormányzatok Minisztériuma támogatásával.”

Elhelyezkedési területek:
Önkormányzatok, állami, fővárosi cégek. X évre biztos megélhetés.

Amit kínálunk:
A piaci követelményeknek megfelelő, szakmai tapasztalatokon nyugvó, képzési tematikát.
Országosan ismert oktatói gárdát.

Tantárgyaink:

1. Viselkedéskultúra: szemrebbenés nélkül elfogadni az ismerős cég alacsonyabb ajánlatát, majd észrevétlenül átvenni a nokiás dobozokat.
2. Stratégiai tervezés: nyilvános pályázatok elkerülésének módszerei.
3. Networking: adóparadicsomok off-shore cégeivel, olletve a magyarországi ügyvédi irodák képviselőivel való megismerkedés önkormányzati pénzen egy bakonyi vadászat alkalmával.
(kötelező tárgy, évente egyszer, téli időszakban vadászat helyett síelés)
4. Tömbrehabilitációs óra: történelmi jelentőségű 100 év körüli épületek elpusztítási technikái, új befektetők csábítása.
5. Írásgyakorlat: korszerű számlamódosítási technikák.
6. Jogi alapismeretek: rágalmazó v. egyszerűen csak tiltakozó civilek megfélemlítésének bevett módszerei: rágalmazás, pereléstechnika.
7. Építésügyi alapismeretek: ismerős állami/városi közcég és a nyaraló- és lakásfelújítások
szövevényes kapcsolata.
8. Konfliktuskezelés: aktadarálás, beosztottak, együttműködő partnerek bemószerólása.

Jelentkezési feltételek:

– elhivatottság
– már meglévő ismerettségi kör
– rokoni kapcsolatok jogi képviseletében, állami cégeknél
– erkölcsi bizonyítványt nem kérünk

Levelezési cím: “Házam lesz az Andrássyn” Ügyvédi iroda, Bp. 1066, Andrássy út 666

Budapest, blog, Kétfarkú Kutya Párt, Gödör, Erzsébet tér

Offshore cégem tulajdonjogát bérbe adnám!
Budapest, blog, Kétfarkú Kutya Párt, Gödör, Erzsébet tér  Ön hogyan korrupt? Hogy korrumpál? Ossza meg tippjeit, tapasztalatait.

“Egyszer véletlenül megkentem egy BKV-ellenőrt. Nem akartam, de ő volt az erősebb.”

Budapest, blog, Kétfarkú Kutya Párt, Gödör, Erzsébet tér

Szalainé Szabó Eleonóra: Vakond Pityú mélygarázst épít. Kreatív olvasókönyv.

Budapest, blog, Kétfarkú Kutya Párt, Gödör, Erzsébet tér  Clarissa Carpenter: Éjjeli boríték
romantikus regény

Zsolt, a prímszámok szerelmese nappal szürke kis könyvelő, éjjelente azonban Monte Carlo-i kaszinóját irányítja és adóparadicsomokat tart fenn. Váratlanul megjelenik ifjúkori szerelme, Márta – a Transparency International megátalkodott ügynöke. A perzselő szerelemben összecsapnak az ellentétek: a korrupt üzletember és a szabálykövető terrorista már-már felemésztik egymást…
De az utolsó pillanatban változtat-e valamin a megvillanó boríték?

Budapest, blog, Kétfarkú Kutya Párt, Gödör, Erzsébet tér  Előre elkészített borítékok, különböző alkalmakra: műszaki alkalmassági vizsga, kopogtató cédula, szülés, ittas vezetés, Centrum, érettségi.

Budapest, blog, Kétfarkú Kutya Párt, Gödör, Erzsébet tér  Akció ID cleaner.

Budapest, blog, Kétfarkú Kutya Párt, Gödör, Erzsébet tér

További borítékok: osztálypénz, gyorshajtás, Doktor bácsi

Budapest, blog, Kétfarkú Kutya Párt, Gödör, Erzsébet tér
Budapest, blog, Kétfarkú Kutya Párt, Gödör, Erzsébet tér
Budapest, blog, Kétfarkú Kutya Párt, Gödör, Erzsébet tér

Korrupciós sakk

Budapest, blog, Kétfarkú Kutya Párt, Gödör, Erzsébet tér
a korrupciós sakk játékleírása))))

Budapest, blog, Kétfarkú Kutya Párt, Gödör, Erzsébet tér
Budapest, blog, Kétfarkú Kutya Párt, Gödör, Erzsébet tér

frissítés: a Kétfarkú Kutya Párt korrupciós vándorcirkusza a Boulevard és Brezsnyev galériában

Kapcsolódó kétfarkúságok:

A Kétfarkú Kutya Párt nyomai Szegeden + szabadidővásárlás, időkereskedelem + Fónagy János fidesznyik kijáróember választási plakátjának költői átértelmezése (Budapest)+ a Szentkirályi utca falfirkái (Budapest), a Dob utcai vizuális hajmeresztés (Budapest) + a BKV irodából kifolyó pénz (Budapest) + Kétfarkú kutyakölykök érkeztek Dagesztánból + Vigyázat, a tetőn dolgoznak + Agyprovokáció Zuglóban: már megint a szabadkőművesek (Budapest) + Találtam egy részeg hódot (Budapest) + Robotgyűjtés a Kéthly Anna téren (Budapest)+ Táboroztassa gyermekét panelban (Budapest) + A vonatokat direkt nem takarítjuk: a híres plakát, amiért a MÁV beperelte a Pártot (Budapest) + Rejtélyes sötét doboz az Astoriánál (Budapest) + Kisebb Magyarországot! (Budapest) + Elnézést kérünk az éghajlatváltozás miatt: EXXON, ESSO, SHELL, USA (Budapest) Kissé demagóg, de egy kis cetlire nem fér rá az összes felelős neve, köztük az Öné. + Gyanús Settenkedő a lépcsőházban (Budapest) + Kurva politikusok (Budapest) + Szerelmes elektromos doboz az Erzsébet téren (Budapest) + olcsó mocsári élővilág az Auchantól + 1. Magyar Sérvbiznisz Mgtsz

Természetjáró tegelő

Általános

Unikum a tegelő hülyegyerekek táborában: RDZ, a természetjáró.

streetb art, Budapest,  vandalizmus, blog, tegelés, falfirka,   természetvédelmi terüleRudicsászár látta a nyomika nyomát, oszt lefotózta nektek, hogy mindenkinek jobb legyen

Ajánlott irodalom: Tóta W. Árpád és Németország vérdíjjal ki a kismajmok ellen

Egyszerű kisköcsögökről van szó, akik szeretik összefújkálni a metrókocsikat, telerajzolni a buszokat, lehetőleg savval belemarni az üvegbe a bárgyú szignójukat, pedig a kulturált szórakozásnak ma már a tárogatózástól az internetezésig számtalan formája áll rendelkezésre. És szemmel láthatóan nincsenek eléggé elrettentve, mert különben nem csinálnák. Minden graffiti mellé tényleg nem lehet rendőrt állítani. De nem is kell.
Védd a vasat és a fémet

A járművek, főleg a kötöttpályás kocsik összefosása komoly gond Berlinben is, mert metróból meg S-bahnból sok van, meg graffitisből is, úgyhogy folyton össze voltak festve. Ez a tisztességes embereket mindig is zavarta, de rendőr még ott se jutott minden szerelvényre. Hanem aztán rájöttek, hogy nem kell ehhez feltétlen rendőr.

Ni:
A hirdetmény szerint hatszáz euró üti a markát annak a polgárnak, aki elősegíti egy ilyen rongáló kisköcsög előállítását. Az ott is szép pénznek számít, elég ahhoz, hogy egyes tettrekész állampolgárok direkte vadásszanak a kisköcsögökre, szükség esetén többedmagukkal. A károkhoz képest viszont semmiség: ennyibe kerül egy metróablak cseréje, egy teljes szerelvénytakarítás pedig ennek a sokszorosa; csak az S-Bahn-hálózaton ötmillió euróba került a rongálások helyreállítása évente. Tehát bőven megéri fizetni hatszáz eurót minden egyes kisköcsög skalpjáért, főleg hogy ha már vadásznak rájuk, akkor a többségük talál magának más szórakozást, hiszen általában nem hétpróbás gerillák ezek, csak hülyegyerekek. A büntetés amúgy nem különösebben súlyos, Németország nem Szingapúr, tehát nem korbácsolás, csak néhány száz eurós, súlyos esetben pár ezres pénzbírság szabható ki a firkálásért. De már ez is azzal jár, hogy papa megtudja, mit művel a hülye fia az éjszakában. További előnye az eljárásnak, hogy bevonja a rendfenntartásba a polgárokat, akiknek innentől nemcsak morgolódásra meg a polgármester gyalázására van lehetőségük, hanem akár fel is hívhatják a rendőrséget, ha graffitist észlelnek. Onnantól aztán jóval nehezebb a kisköcsög dolga, mert nem elég körülnézni, hogy van-e rendőr vagy kamera a tetthelyen: minden egyes öreg néni veszélyt jelent. Hasonló rendszerek működnek szerte a világon az Egyesült Államoktól Ausztráliáig, többnyire hasonló, komoly összeggel, mert aprópénzért inkább félrenéz az ember, de a fele fizetéséért már akár fülön is csípi a gonosztevőket. Közben hasznosnak és igazságosnak érezheti magát, és ehhez nem butapártok illegális gárdájával kell együttműködnie, hanem magával a köztársasággal, ami általában kívánatosabb. Ettől egyébként nem pusztult ki a graffiti sem Berlinből, sem Los Angelesből, de a kesztyű fel lett véve. A vérdíjnak csak a neve hangzik rosszul, a mechanizmusa ma is működőképes. Csak akarni kell, és ha semmi más nem is lesz itt, akaratból van elég.

Pedálos taxi a Lánchídon

Általános

Nem vagyunk teljesen meggyőződve róla, hogy az utasfuvarozás ezen környezetbarát módja a szűk és zsúfolt Lánchídra való. Amúgy is tilos a bringázás arrafelé.


peditaxi, budapest, taxi, bicikli, kerékpár, bringataxi

Pedálos taxi a Lánchídon

Budapest, a gyalogos közlekedés életveszélyes

“a gyalogos közlekedés életveszélyes”

Budapest, blog, sírkő, teherautó, közlekedésfotók: Rudi a tettes!

semmi cécó: Rudifotók ömlesztve, buzi ártwörkölések és egyéb agyhalasztások