Monthly Archives: augusztus 2010

Kovács Kristóf és Déryné védelmében

Általános

Parkoló autók helyett terasz? Támogatjuk.

Szerkesztőségünk többnyire sötét pincekocsmák homályos zugaiban szokott vedelni konspirálni, a Déryné ezidáig a nagy menetelési útvonalainkon kívül esett. Kulcsár Attila és egyéb városi terepjárós sikeres emberek törzshelye ezidáig elkerülte érdeklődésünket, ilyenek vagyunk, lehet besajnálni. Max. Operabálba, persze.

De aztán az első kerületi önkormányzat szakértőkre hivatkozva meglepetésszerűen kivágatta a Roham utca fáit, amitől az utcában lakó ellenséges elemek Kovács Kristóf heves anyázásába kezdtek: állítólag az úr az éttermének akart nagyobb teraszt. Nyár van és már nem csiripelnek a madarak, cserében vödörből nőnek satnya kis élőlények.

Kénytelenek vagyunk Kovács Kristóf védelemében elmondani, hogy a Déryné miatt kb. 1 (egészséges?) fát kellett kivágni, ha egyáltalán: a norc.hu tavaly tavaszi felvételén jól látszik, hogy nem az árnyas fákról nevezetes az étterem:

Így fest jelenleg az utcakép és a bisztró: a Déryné saját jól felfogott érdekében, de igyekszik zöldíteni


Kulcsár Attila, Kovács Kristóf,  Roham utca, I. kerület, Várnegyed, Budapest, blog, Déryné, étterem, divatos, drága, vendéglő, fakivágás, Várnegyed, Roham utca“Naiv struccpolitika azt gondolni, hogy olyan befolyással rendelkezem, hogy egy egész utcát le tudnék taroltatni. Az utca 100 méter hosszú, a mi részünk körülbelül 10 méter, ráadásul csak a Dérynénél lett szélesebb a terasz, a Mini előtt nem” – mondta az étterem-tulajdonos hozzátéve, a közvélekedéssel ellentétben sem üzleti, sem baráti, sem rokoni kapcsolatban nem áll a polgármesterrel.

Kovács egyébként azt mondta, ő sem értett egyet a kivágásokkal, írt is a polgármesternek a növények védelmében. Mint mondta, hogy pótolják a kieső zöld területet, rengeteg bazsalikomot, rozmaringot és egyéb növényt helyezett ki az üzlethelyiség elé.

Nemcsak a Hírszerző olvasója, de több, I. kerületi lakos is úgy értesült: Kovács megvette a Horvátkert egy részét, a 18-as villamosmegállóval szemben lévő pavilonsort ezért zárták be. A budai kerület lakosai azt hangoztatják, a 20 éve ott dolgozó újságos földönfutóvá vált. A producer lapunknak viszont azt mondta, nem vette meg a Horvátkertet. Kovács Kristóf szerint egyébként tájékozatlanságból fakadó indulatokról van szó. Szerinte buta és alaptalan az a vád, hogy az önkormányzat speciális ellátásban részesítette őket. (hírszerző)

No és mi igaz abból a pletykából nem hittem a szememnek, hogy a nagyongazdag Kovács Kristóf is német rendszámmal spórol a nagyondrága BMW-je költségein?

Új életek kezdek, holnaptól dohányozni fogok. Vagy papparazni, az sem rossz.

DÉRYNÉ BISZTRÓ
cím: 1013 Budapest, Krisztina tér 3.

Nyitva tartás: 7.30-01

Reservations: 225 1407

Kapcsolódó bejegyzések: A Déryné zenésze az ablakban + cui prodest: a Roham utca kivágott fái

Kis agytágulás: Déry Istvánné, Széppataki Róza (Jászberény, 1793. december 23. – Miskolc, 1872. szeptember 29.) az első magyar operaénekesnő, a vándorszínészet korának legnépszerűbb színésznője. Legnagyobb sikereit énekes szubrettként aratta. (wiki)

Kovács István aus Berlin és a Kétfarkú Kutya Párt

Általános

Kovács István aus Berlin csodálatos német akcentussal, rettentő pocakkal, mikrofonnal és kamerával terrorizálja az Oktogonon bóklászó békés járókelőket. Mentsétek meg lelkeinket, így néz kifelé a magyar választó, kezükben a hatalom és a jövő.

Hol az a nyavalyás bőröndöm?!!!

Ne feledjétek, hogy az Apokalipszist már csak a Kétfarkú Kutya Párt tudja megakadályozni. Vagy leadjátok a kopogtatócédulátokat, vagy Kétfarkú helyett a Kétszarvú fog uralkodni ezen a világon, akit viszont nem a fergeteges humoráért szeretünk. Lányok! Kötelező lesz Schmuck Andor ízű gumióvszer használata!

Én szóltam. Légoon athoóós eimi apó toú toútou. Diktatúra lesz, betiltják a pinát is.

Jogi kisokos köztéren élő és tartózkodó hajléktalan embereknek

Általános

A Város Mindenkié, Kálvária tér,  piknik,  hajléktalanok, kisokos
Megjelent A Város Mindenkié Jogi kisokosa köztéren élő és tartózkodó hajléktalan embereknek.

Gyertek és ünnepeljetek velünk!

Ismerkedj meg a kisokossal, vidd el ingyenes példányodat, beszélgess velünk és főzzünk együtt!

Mikor? 2010. szeptember 5. vasárnap 12 óra

Hol? Budapest, VIII. kerület, Kálvária tér
További információ: www.avarosmindenkie.blog.hu


A Város Mindenkié rendszeres műsora a Muzsikus rádión minden kedden 16 és 17 óra között hallható. www.muzsikusradio.hu
A műsorok letölthetők blogunkról is: avarosmindenkie.blog.hu

Budapest Rektum (alagút a sínek alatt)

Általános

Alagút, aluljáró, Bajza utca, Budapest, Bulcsú utca, vasút, vágányok, Podmaniczky utcaÖt és feles
Napnyugati pályaudvar

(Karácsonyi történet)
Az alagútban tűnt föl, a Bajza és a Bulcsú utca között, bemenni senki sem látta. Elkattogott fölötte egy vonat (a szegedi intercity, gondolta, és úgy lett). Akkor most 12 óra 39 van, nem nézett az órájára, nem volt órája, tudta az időt. Olvasgatta az alagút falfirkáit. ISTEN EGYETLEN MENTSÉGE, HOGY NEM LÉTEZIK! NINCS ISTEN. HA VAN, SZÉGYELLEM MAGAM. ISTEN SZERETI MAGÁT! Mosolygott, és ő is odafestette, jellegzetes stílusában, úgysem ismerik fel, úgysem hiszik el: ITT JÁRTAM. ISTEN. (tovább is van: Narancs, Sajó László)

Alagút, aluljáró, Bajza utca, Budapest, Bulcsú utca, vasút, vágányok, Podmaniczky utca„Az idő mindent elpusztít”.

Paragút, höh, rettegjünk együtt összebújva.
Alagút a Bulcsú utca és a Podmaniczky utca között (a Bajza utca eleje). Ez az a nyomasztó lyuk, ahol mindig telefonálva közlekednek a félősebb emberek. A XIII. kerületet és a VI. kerületet köti össze, egyik vége a Szabolcs utcai gettóhoz vezet, de a másik vége sem sokkal biztatóbb. Forgattak itt már ütős technó klipet, de akár az Irréversible c. francia rettenet is kezdődhetne itt.

“One of the most walked-out films in the history of the Cannes Film Festival.” Maybe it’s more to it than a shocking rape scene and violent images.”

Irreversible, parázáshoz ajánlott zene, de tényleg csak saját felelősségre és csak erős idegzetű, kellősen beteg arcok indítsák el. A “Film, Amely 2003-ban a Legtöbb Filmkritikust Megfutamította a Cannesi Film Fesztiválon”

Noé a felkavaró hatást fokozandó a film első 30 percéhez 27-28 hertzes frekvenciájú, az emberi fül számára már alig hallható háttérzajt kevert. Ez a frekvenciatartomány az embereknél émelygést, szédülést, feszültséget válthat ki. A cannes-i és a San Sebastiáni filmfesztiválon ez idő alatt hagyták el a legtöbben a mozit. A cannes-i premieren 2 400 voltak, közülük 200-an mentek ki a vetítés alatt. A Newsweek magazin egyik cikke szerint 2003-ban a Visszafordíthatatlan alatt hagyták el legtöbben a mozitermeket. (wiki)
Cím nélküli nagyobb térképen való megjelenítése

A film hírhedt alagútja/aluljárója


Expendables: Buda és Pest

Általános
What is your names? Buda, Pest.

A mandinerről loptuk, mert ez egy Budapest blogról egyszerűen nem hiányozhat. Bocsika.

http://www.youtube.com/v/gpOp022QRhc?fs=1&hl=hu_HU

Sylvester Stallone The Expendables című színes-szagos-véres akció-orgiája felvonultatja a B-filmek összes Shakespeare-i arcjátékáról hírhedt sztárját, böhöm fegyvereket és még több tesztoszteront. Aki még nem hallott volna róla – bár ezt kötve hisszük -, eláruljuk: minden idők összes akcióhőse, Arnold Schwarzenegger kormányzó úr, Bruce Willis, Mickey Rourke, Jet Li, Dolph Lundgren, Jason Statham, Danny Trejo és a többiek együtt csapatják majd a dzsungelben Stallonéval. Csak Van Damme maradt ki, pedig őt is hívták, de ő méltóságán és színészi kvalitásain alulinak tartotta a szerepet. Az Expendables annyira rossz lesz, hogy már iszonyúan várjuk. És a magyar szál sem marad ki belőle! Fent a jelenet, melyben az aktuális jó nőnek bemutatkozik a két főszereplő, Buda és Pest.

Az epizódról Návai Anikó kérdezte korábban Sly-t a Figyelőben:

– A múlt hónapban volt 30 éve, hogy Pelével Magyarországon forgatta a Menekülés a győzelembe című filmet. Ennek emlékére nevezte el a The Expendables egyik hősét Pestnek, a másikat Budának?

– Abban a filmben minden áldott nap palacsintát csináltak belőlem. Eltörték az ujjam, kibicsaklott a bokám, minden bajom volt, mert a világ legjobb focistáival zártak össze. Még most is látom magam előtt a géppisztolyos reptéri katonákat, ahogy őrzik a komcsi szabadságot. Amikor húsz évre rá Andy Vajnával visszamentem, mintha egy másik városba érkeztem volna. Szerintem rettentően mókás, hogy Buda és Pest a két szereplő. Egyenesen zseniális!

Szerintünk is.

http://www.youtube.com/v/C6RU5y2fU6s?fs=1&hl=hu_HU

Red Cat in the cellar

Általános
Bemtatkozás


Ez egy kultrált sörözö (kocsma), szolíd árakkal, rendes,családias,barátságos környezet és személyzet. Születésnapi bulikat, osztálytalálkozókat, csocsóversenyeket, évfordulókat, búcsúztatókat,
Meglepetésbulikat zártkörü Rendezvényeket rendezhetsz bérleti díj nélkül. Asztalfoglalás:0620 9358 256 (
www.redcat.info)

Ide jár Orbán Viktor Gyurcsány Ferenccel randizni. A gyertyát az parafenomenális képességekkel ellátott kerületi polgármester, Verók István tartja.

Magyarul: kocsma és Vörös Macska.

Izmos dohszag, egy földalatti létesítménynél előfordul. Erős pangás, valszeg a környező sulik gimnazistáira várva: két csocsóasztal is várja a kokakola 100% gyümölcstartalmú lé mellett kikapcsolódni vágyó fiatalokat. 330 a csapolt Borsodi és zene sem szólt, lehetett beszélgetni: sok-sok pluszpont. Berúgásra kiváló, a rogyadozó épületet körülölelő állvány alatt keressétek. Peace, love és semmi anál, gyerekek.

Red Cat Pub VI.aradi u 55, Budapest VI

miért déli a zászló?

Red Cat Pub
cím: Budapest, VI. kerület, Aradi u. 55
söröző, csocsózó
asztalfoglalás tel: 06209 713 909

A Nagy Szerszám Torgyán József irodája

Általános

Torgyán József, Irodaház, Kisgazda Párt, pártelnök, kilátás, panoráma, V. kerület, Józsi, Nemzet Fasza, Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt
Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt, Belgrád rakpart, belváros, irodaház, kilátás, Kisgazda Párt, panoráma, pártelnök, Torgyán József, V. kerületAhonnét kevesen látják a Gellért-hegyet és a Dunát: Torgyán József néhai irodájából.

Emlékszik még valaki az SZDSZ-re? És a köztörvényes Kisgazda Pártra, azzal a viccesmadár, önjelölt pártfasza Torgyán Józseffel az élén? A Finesz többek között Torgyán miatt vesztette el a választást, egy ország hálás neki a Maszop győzelméért.

A történelem slóziján lefelé.

“A kisgazdapárt Torgyán nélkül olyan lenne, mint a vőlegény szerszám nélkül.”

LentiZoli, Peticu, Viki és Tomi a Horizone őrző-védő-verő cég redukált agyú orkjait kicselezve belopakodott az üres, romladozó Kisgazda Székházba és jól megtekintették a Nagy Szerszám néhai fontos ember királyi irodáját. Beszívtak, fotóztak, tessék, köszönet.

A Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt néhai székháza
(egyben az ugyancsak néhai Hazafias Népfronté)

cím: Budapest, 5. kerület,
Nándorfehérvár Belgrád rakpart 24.

über, demagógia, uszítás, féregirtás:

További panorámaképeink: nini