A csendrendelet elleni tiltakozásképpen bezárt a Szimpla

Általános

frissítés, nem zárnak: Az [origo] megkereste a Szimplakert vezetőjét, Zsendovits Ábelt, aki azt mondta, a határozat értelmében már kedden éjfélkor be kellene zárniuk, de úgy döntöttek, hogy ezt nem teszik meg, hanem megvárják az intézkedést, az esetleg kiérkező rendőröket. Az első bírságot Zsendovits szerint megvárják.

blog,  VII. kerület, Kazinczy utca, kocsma, romkocsma, Budapest, Magyarország, Hungary, éjszakai élet,     Békingnyúz, bezáratták a gonosz önkormányzatisok Szimpla kertet, a Szimplát, a világhírűt, legalábbis éjfélig korlátozták a nyitvatartást. Budapest egyik leglepukkantabb, egyben legmenőbb romkocsmája, bringafutárok, angol focidrukkerek és műlaza juppik tanyája, nos, az már nincs, legalábbis egy darabka ideig sztrájkolnak. Mégiscsak rá kellett volna szólni a kocsma előtt hangoskodó bebaszott vendégekre, késő a bánat. Mielőtt fasizmusról és nácizmusról kezdenének a kedves törzsek megszentelt baromságokat őrjöngeni, halk hangon elmondanám, h a kocsma mellett lakó Maci cimborám teljesen leszokott az éjszakai alvásról, pedig nem a pestiekre jellemző kilazult idegeiről és intoleranciájáról nevezetes. Szimplán kurva zajosak voltak a Szimpla vendégei, na.

Mellesleg a komplett Soho is bezár éjfél előtt, mi csak hosszas téblábolás után találtunk egy belépős night klubbot, de az is buzibár volt.

blog,  VII. kerület, Kazinczy utca, kocsma, romkocsma, Budapest, Magyarország, Hungary, éjszakai élet, zsidónegyedA választási kampány idején bekeményített az Erzsébetvárosi Önkormányzat: a lakók panaszára hivatkozva bezáratták Budapest egyik első romkocsmáját, a ma már világhíres turistalátványosságnak számító Szimpla-kertet. Bár a korlátozás szerint éjfélkor van takarodó, a hely így nem nyit ki. A Szimpla szerint az eljárás több mint furcsa.

Hétfő éjszaka került ki a nyáron tervezett csendrendelet elleni tiltakozásul indított “Nem az erzsébetvárosi csendrendeletre!” oldalára Dr. Kálmán Zsuzsanna kerületi címzetes főjegyző levele, amiben arról tájékoztatja a Szimpla üzemeltetőit, hogy a szomszédos házak panaszai és a korábban elfogadott rendelet értelmében éjfél és reggel 6 között az Európa-szerte híres romkocsmának zárva kell tartania. (tovább is van a mohaonline-on)

intertextualitás, intermezzo, egy témába vágó régi trullista videónk a helyszínről:
THE BIG GAY KISS PARTY 🙂

blog,  VII. kerület, Kazinczy utca, kocsma, romkocsma, Budapest, Magyarország, Hungary, éjszakai élet, zsidónegyed     Külön finomsága a helyzetnek, hogy a kerület szórakozóhelyeit összefogó Az Élő Erzsébetvárosért Egyesületnek (AZÉRT), éppen a Szimpla Kertet vezető Zsendovits Ábel és Gauder Márk a létrehozója, akik egyébként több nyilvános vécét állítottak fel és utcatakarításokat szerveztek a kerületben, valamint korlátozták a taxik behajtását a Szimpla Kert elé, hogy ezzel se zavarják a lakókat. Szerintük azért is aggályos a rendelkezés, mert a jegyző “megkereste” a panaszos házakat, hogy van-e panaszuk, nem pedig fordítva történtek az események – ahogy kellett volna. (moha online)

frissítés: NEM az Erzsébetvárosi csendrendeletre! Erzsébetváros alpolgármestere azt javasolja a kerületi döntéshozóknak, hogy minden szórakozóhely és kereskedelmi egység zárjon be éjfélkor. Részletek az Azért oldalon. Tiltakozásodnak a VII. kerületi vendéglátóhelyeken, itt(üzenőfal) és itt tudsz hangot adni.

Random összefutás, a hülye jegyző ellen és a Szimpla mellett

Hogy miért?

http://magyarinfo.blog.hu/2010/09/13/ez_hihetetlen_4

Hogy mit?

Holnap 16:30-kor ér véget Dr. Kálmán Zsuzsanna jegyző néni munka ideje, bárki meglátogathatja őt és elmondhatja a véleményét a Szimpla bezárásáról 1073 Budapest VII. Erzsébet krt. 6. cím alatt.
A további telefonos illetve emailes elérhetőséget itt találjátok meg.
http://www.erzsebetvaros.hu/?module=news&action=list&fname=jegyzoi_titkarsag
Holnap 4-kor amikor a jegyző néni munkaideje véget ér mutassuk meg neki milyen ha tényleg zajos valami, hozzatok sípot kürtöt bármit ami hangot ad, vagy csak a torkotokat!
Hívjátok meg ismerőseiteket, legyen sokan (50)!
Tudom munkaidő, de a jegyző nénivel találkozni meglásd jó lesz!

Szimpla Kert
kocsma, kávézó, pub, söröző
cím: 1075 Budapest, VII. kerület, Kazinczy utca 14.
Telefon: 1-352-4198
Web: www.szimpla.hu
E-mail: kert@szimpla.hu
Hétfő: 12-03
Kedd: 12-03
Szerda: 12-03
Csütörtök: 12-03
Péntek: 12-03
Szombat: 12-03
Vasárnap: 12-03

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s