Kádár György, Újpest, szockó sgraffitó

Általános

Kádár György Újpesten, sgraffitó a lakótelepen, a Szent László téren (ex-Papp József tér, akit 1956-ban a Köztársaság téren halálra inzultált az istenadta nép). A nagyméretű műalkotás a háromgyerekes családmodellt, valamint a szabadidő tartalmas eltöltését: a faültetéssel kombinált papírsárkány-reptetést népszerűsíti. A képen egy labda is felbukkan, további alternatívákat kínálva a szocialista embermodell számára.

Egyéni festményeire és grafikáira az 1940-es évektől az 1960-as évek közepéig az absztrakt térrendezés és az alakos emberábrázolás jellemző, később a színek szerepét felértékeli művészetében, s konstruktív kompozíciókat alkot.
Kádár György

Következzék egy kis Picsa, más néven a Hétköznapi Csalódások. Mán a baloldali punkokat is verték a komcsik…

Régen esett a kis baleset
Ha jól emlékszem 84′-ben
Álltunk hülyén a haverommal
A zseblámpák kereszttüzében
Bűn cselekményt követtünk el
Azt a gaztettet, hogy éltünk
Hiába volt bennünk a töltés
Bevallom, egy kicsit féltünk
A szocialista realizmus
Jegyében folyt a kihallgatás
Hát nem tudom, de úgy gondolom
A szocializmus az valami más
Egyoldalú meccs kezdődött
A vége 100:0 lett oda
Mi ketten a részeg szesztestvérrel
Ellenünk meg az őrszoba
A játék elég egyszerű volt
Ők támadtak, mi védekeztünk
Nem használtunk fogsorvédőt
Ők sem húzták fel a kesztyűt
Az egyenlőtlen küzdelemben
Nem szaporodtak a rendőrárvák
A fair-play díjas mérkőzést
Egy óra múlva lefújhatták
Az üljönleálljonfel!-derby után
egy papírt elénk tettek
Aláírtuk és azután
Nagyvonalúan elengedtek
Csontegyszerű történet
Mással is megesett talán
De én így lettem egy majdnem-ellenálló
Félig-partizán
Partizán
Egy félig-meddig partizán

tovább a szoborlapra

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s