Monthly Archives: október 2009

Achtung: a szemét szemetelőket megfigyeljük

Általános

Az istenáldotta lakosság kommunikál, egymás között. Geszti Péter emlékdíjas seggszagú szóvicc, valamint a nagy testvér figyel ám, te kis geci szemétlerakó.

“Aki a szemetét a garázs mögé rakja bunkó bunkó és maga is szemét!! Figyellek!!!”

Mellesleg szerintünk is irgumburgum, Gergényi elvtárs dugja a gumibotját a szemetelő seggébe.

Budapest, Zugló,  kommunikáció,  Francia út, Herminamező, XIV. kerület,  graffiti
Budapest, Zugló,  kommunikáció,  Francia út, Herminamező, XIV. kerület,  graffiti
XIX. kerület, Herminamező, Francia út, a 54-58 számú épülettel szemközti garázssoron fotóztuk. Sztünk a rusnya garázssor is megérett a dömperre, figyelünk 😀

kapcsolódó: graffitik/grafittók a Tűzraktárban (videó)

Reklámok

Olcsó orális szexszet reklámozó pornografikus plakát az utcán

Általános

Budapest, Duna Plaza, erotika, prostitució, reklám, S&F Bt, XIII. kerület, Újlipótváros, Strausz Ildikó, Strausz Nándor
Újlipótváros, XIII. kerület, S&F Bt, Budapest,  erotika, reklám, Duna Plaza, Strausz Ildikó, Strausz Nándor “Francia óra! Gyere és szopasd a csajokat a pornószínházban csak 3000 forint/fő-től.” (A 14. Erotika kiállítás és börze reklámszövege)

Nu. Ezúton szeretnénk gratulálni az S&F Bt-nek (Pf.8253 Révfülöp pf.38) a reklámtörténeti áttöréshez, jelesül h bátran szembemennek a nyárspolgári prüdériával, vagyis a prostitúciót tiltó, valamint a gyermekek védelmében hozott törvényekkel. Végre kihozzák az utcára a kendőzetlen testi szerelmet, az un. baszást és szopást, és naturalisztikus részletességű plakátokkal örvendeztetik az arrafelé sétálgató kiskorúakat és nagykorúakat. Részünkről reméljük, hogy kisgyerekeik szobáját is ezzel a hangulatos rózsaszínnel tapétázták a kedves Strauszék. Háromszoros meghajlás: prostituciót sem reklámozott még senki utcai plakátokon, pedig igény bizonyára lenne rá. Ja, a Strausz família ötletesen művészeti tevékenységnek állítja be a pénzért való orális szexet (Pornószínház, muhaha).

Újlipótváros, XIII. kerület, S&F Bt, Budapest, reklám, Duna Plaza, Strausz Ildikó, Strausz NándorAz Erotika kiállítás és börze plakátja,
2009. szeptember 26-27
Lelőhely: XIII. kerület, Szentendrei út és Meder utca sarka, a Duna Plazánál, egy ELMŰ dobozon
(spéci köszönet Rollergyereknek)
kapcsolódó poszt a kontárblogról: http://kontar.blog.hu/2009/10/03/friss_18_erotika_az_utcakon

Újlipótváros, XIII. kerület, S&F Bt, Budapest, reklám, Duna Plaza, Strausz Ildikó, Strausz Nándor “Különösen a show színpadon zajló érdekes és színvonalas műsorok vonzák be a közönséget.”
“Nálunk a jól bevezetett és levédett név a garancia védjegye is!!!!”
“FRANCIAÓRA. MUTASD MEG, HOGY FÉRFI VAGY!”

Végezetül egy kis móka és kacagás a szexuális nyomorban reménykedve recskázók számára! Kopipészt következik az “érdekes és színvonalas műsorokról” elhíresült Erotika kiállítás és börze nevű rendezvény honlapjáról:

Újlipótváros, XIII. kerület, S&F Bt, Budapest, reklám, Duna Plaza Tisztelt Látogatók!
Kedves Partnereink!

14. alkalommal rendezzük meg a budapesti EROTIKA kiállítás és börzét, hagyományosan a szeptember végi időpontban. A kiállítás az évek során igen nagy népszerűségre tett szert. Különösen a show színpadon zajló érdekes és színvonalas műsorok vonzák be a közönséget. Idén ismét a SYMA Rendezvénycsarnokban leszünk, mely Budapest egyik legismertebb rendezvény helyszíne, a város szívében, könnyen megközelíthető tömegközlekedési eszközökkel is.

plakát, Budapest, XIII. kerület, S&F BtEz évben is számos, híres hazai és külföldi sztár lesz vendégünk a show színpadon és sok-sok színes programmal és látnivalóval, újdonsággal várjuk a törzslátogatóinkat és az újakat is.

Újlipótváros, XIII. kerület, S&F Bt, Budapest, reklám, Duna Plaza, Strausz Ildikó, Strausz NándorItt szeretném megragadni az alkalmat arra, hogy felhívjam a látogatók szíves figyelmét, ne hagyják magukat megtéveszteni más, várhatóan előttünk megrendezésre kerülő, azonos tartalmú rendezvény által. Sajnálatos módon az utóbbi évek gyakorlata alapján ez már többször is megtörtént.

A kiállítás pontos nevét jól olvassák el, hogy ne érhesse csalódás Önöket a helyszínen .

Nem minden erotika témájával foglalkozó rendezvény azonos a budapesti EROTIKA kiállítás és börzével!!!! Mi csak egy évben egyszer rendezzük meg “a” kiállítást!

Nálunk a jól bevezetett és levédett név a garancia védjegye is!!!!
Jó szórakozást és kellemes időtöltést kívánunk Önöknek a honlapunkon és a rendezvényen is.

Strausz Ildikó Strausz Nándor

Ps: 9 nappal ezelőtt írtunk a Reklámetikai Bizottság nevű sóhivatalnak, de természetesen válaszra sem méltatnak. Kíváncsiak vagyunk, hogy a kávézgatáson és a székmelegítésen kívül foglalkoznak-e bármilyen társadalmilag hasznos tevékenységgel.

Végjáték: a Hollánok emléktáblájának hűlt helye

Általános

id. Hollán Sándor, ifj. Hollán Sándor volt államtitkárok, emléktábla, komcsi, kommunisták, vörösterror
id. Hollán Sándor, ifj. Hollán Sándor volt államtitkárok, emléktábla, komcsi, kommunisták, vörösterrorA Lánchídon tevékenykedő firkaeltávolító melósok az id. Hollán Sándor, valamint ifj. Hollán Sándor, a vörösterror idején errefelé meggyilkolt néhai államtitkárok engedély nélkül kihelyezett, a baller kádergyerekek által mára erősen megrongált emléktábláját eltávolították. Talán egy eltakarítandó sajátos graffitit láttak meg benne.

Örömteli hír: a belvárosi ipariboros kocsmák vécéit idézően összefirkált és elhanyagolt Lánchíd foltosan és rozsdásan bár, de egy ideig firkamentes lesz, világvárost építünk, jönnek a választások.

kapcsolódó linkek: 1. még törve nem 2. támadás után

Végezetül feltoljuk Tomcink épületes megjegyzését, melyet az emléktáblája kapcsán elkövetett posztunkhoz fűzött:

Mi van, faszikám, zavar, hogy két meggyilkolt embernek emléket állítottunk? Szeretnéd a múltat végképp eltörölni? Kínos, hogy a felmenőid ilyeneket csináltak? Te, pubi, mutass már egy esetet, amikor én a városban minden sarkon felállított hollókoszt-emlékművek miatt hisztizek. Például a XII. kerületi Igazak Fala is engedély nélkül épült. Nos?

Természetesen válaszoltunk a jóembernek, mert szeretjük az egészséges testmozgást. Azóta istenáldotta csend, halleluja.

„Kínos, hogy a felmenőid ilyeneket csináltak?” Khm, ezt a sértést csak vér moshatja le, a te orrod vére. Kamerások gyühetnek, a végeredményt mindketten feltesszük a honlapunkra.

A kő mégsem marad

Általános

emléktábla, Hollán, Lánchíd, Tomcat, rongálásMajdnem brékin’ nyúz!
Klapanciusz kolléga drótszamárhalálában hozta a hírt, hogy szerdára virradó éjjel ismeretlen tettesek összetörték Tomcat és a hozzá közelálló/általa gründolt Bombagyár blog rajongói által illegálisan állított emléktáblát, amely a Lánchíd budai oldalán hirdette egy korábbi véresebb rendszerváltás – a Tanácsköztársaság – idején elkövetett lincselések egyikét. A tábla vaskos kőanyagának romjai ezekben a percekben is a déli gyalogjárdán hevernek. Kegytárgyturisták korlátozott számban diribdarabjaira még szert tehetnek (jól mutat Sztálin füle és Kádár szegycsontja mellett az ágyneműtartóban). A tettért tudtunkkal eddig egy személy vagy szervezet sem vállalta magára a felelősséget. A leletről fotók a közeli napokra várhatók (maj’ jövő hét, mondta Klap, mert éppen iszik).

emléktábla, Hollán, Lánchíd, Tomcat, rongálásEddig a gyorshír, amelyet nyilván magyaros/pesties qui prodest-típusú esélylatolgatás fog követni a Kurucinfótól az Indexig. Az mindenesetre látszik, hogy az elkövetőket megzavarhatta a hirtelen jött tél. Akciójukat talán korábbra vagy későbbre kívánták időzíteni, majd a kettős fronthatástól és a zárthelyik vészes közelítésétől megzavarodva gyorsan cselekedtek. Persze lehetséges, hogy mégsem valami nevenincs egyetemista balos-anarchista csoportocska vagy egy hibernálódásból felriadt Magyarok Nyilai alvó sejt áll a dolog hátterében, hanem egy magányos hős, mégpedig celebritás. Gyorsan tegyünk párat a levesbe:

Sólyom LászlóFelrémülhet itt mindjárt aznapi nemhivatalos kiruccanásáról hivatalába támolygó, az esztergomi affér óta a szokottnál is sértődöttebb, hidakra allergiás Sólyom László ködös alakja. Talán személyi testőreivel rontatott neki, hogy a legderekabbnak azt a tisztikeresztet adományozhassa, amelyiket az október 23-i plecsnieső alkalmával a kormány megint valamelyik átkosból idekövült szaurusznak javasolt kiosztani.

Esetleg Ráday Mihály arra jártában városoltalmazó Pallas ütvefúrójával esett neki. Az “Unokáink sem fogják látni” c. városi gerilla tv-magazin szerkesztő-műsorvezetője egyszer már sztentori hangjával megvédte Clark Ádám alkotását. Ugyanis, amikor felrémlett az a lehetőség, hogy egy multicég (bizony az, amelyiknek termékéről egykor az a hír járta, hogy a nyugati fiatalság ópiuma és be is álltak tőle Gothár Megáll az időjében, mígnem Kellér Dezső egyik párizsi kiküldetése után nyert tripmentes tapasztalatairól tartott konferansziéjában igyekezett a nedűvel kapcsolatban kiábrándítani a legvidámabb barakk legkeserűbb lakóit, nehogy már egy lötty miatt 10 évvel az NDK-sok előtt menjenek tömegesen a drótnak Trabanttal), hogy a maga karácsonyi kampánya részeként ingyen ünnepi szupi sztaniolgiccsfénybe fürösztené azt, ő egy ókori városvédő előd, Laokoon rigmusával – Timeo Danaos et dona ferentes! – állt ellen, amellyel eredetileg az ókori Trója architektúráját igyekezett műemlékes rátartisággal, igaz sikertelnül, megvédelmezni az esztétikailag izlésromboló, párkánymagassággal meg miegyéb korabeli építészeti szabvánnyal inkompatibilis korakubista falótól.

draskivits-tibir-ifju-ujsagTermészetesen szóbajöhet Draskovics Tibor, aki szegény már vagy egy éve próbálja terrorveszéllyel hergelni a közéletet. Egyik este, mikor a Youtube-on robbatások után szörfölve ráakadt néhai Gömbös Gyula felrobbantott szobrára, sokat látott szemét befutotta a könny.
– Istenem – gondolta magában – már alig van pár hónapunk és mi marad utánunk? Budaházyt egyszer ki kell engedni, a gárda is továbbmenetel pincérgúnyában alsóbbrendű utakon harmadosztályú falusi presszókat keresve. Hát akkor mi? Legalább ezt a nyüves táblát küldjük el a francba! Ettől kissé megnyugodva K-vonalon leszólt Petőfi Attilának, hogy a neki közvetlenül alárendelt szupertitkos Matuska Szilveszterről elnevezett önjáró (ha kell, cigányt is leveséző) kormányzati terrordeszantcsoport álljon készenlétbe.

TomcatVégül lehetséges, hogy maga Polgár Tamás Kronoszként esett neki saját szülöttének, ezzel is tapintatosan figyelmezve a forradalmi holtszezon végére, egyszersmint radikalizálva a hidegtől, turáni átoktól, H1N1 vírustól és a Napkelte megszüntétől elbizonytalanodott, megtizedelt népét. Eredetileg a hazánkba látogató szerb elnöki konvojt akarta tojással meghajigálni, némileg törlesztve Szarajevóért, de a kritikus pillanatban Blogin mindet bevacsorálta. Az emléktáblán töltötte ki mérgét, hogy legalább ismeretlen tettes elleni feljelentőként feküdjön már megint aktája valamelyik ragyavert kerületi kapitányságon ‘ha nincs mit a blogspájzba akasztanod, termeld ki magad’ tsz-akció részeként.

angyalkommandóAmi majdnem biztos, hogy nem a Bódis Kriszta és Gordon Agáta fémjelezte Angyalkommandó végzett a kőlappal, hiszen ők az erőszakmentesség jegyében és a lehető legzajosabb médiakisérettel folytatják egyre lankadó zarándoktipegéseiket. No és messze még a karneváli szezon.

Töpler Zoltán ill. Sebő Ferenc érintettsége is igen valószínűtlen. Habár őket sertésszarral kísérelte leönteni a Bombagyár által felbérelt és lefilmezett háromtagú különítmény. Elsősorban Töpler azóta is gyanús filmalkotása miatt, amelyben macskakölyköt fullasztanak vízbe az underground Molochjának tiszteletére, másodsorban az Ember tragédiájának update-jeként felfogott Gecy c. darab miatt, amely úgymond éktelen nedvfolt a madáchi szent ikonosztázon. Nem valószínű, hogy ez utóbbinál a Hír TV és Kovi kényszeraszisztálta, erőltetett videókampánnyal összeizzadt botrányhősködés mára kalapácsot, baltát ragadtatna bármelyikükkel is.

Ennyit a latolgatásokról. Tényleg csak muszájból, mert konspirációs sci-fi nélkül nem él meg egy tárca se manapság, írja azt akár Váncsa avagy a nagy Tóta.

Végül a posztmodern jegyében jöjjön az emléktáblának szánt meta-nekrológ, végén ószövetségi példázattal, ami mindenféle paragrafusok, táblácskák és illegál performer bámák végzetének örökkön visszatérő meséje, s lám, imhol eme minapi kőművön legott beteljesedé:

Tomcat autonóm módon
(mintegy anti-hollán ernős utcai flashmob részeként)
dafke állított Hollán-emléktáblája

Élt: 2009. március 22. – kb. 2009. október 13.
kicsinykét tovább, mint 133 nap…

“Megállj őrült nép, hó! – Lépést se többet! –
Ki alkotá e bálványt? – Nos, ki volt
Elég merész felkelni Isten ellen? –
Siket vagy-é nép, hogy felelni nem tudsz? –
Bár lenne szóm dörgő, mint a vihar,
Mint Istené lesz, számon hogyha kéri
Kegyét, melyet hiába rád pazarlott. –
Minek neked törvény is – el vele –
Vessz el magadban, bálványoddal egyben.”

[A kőtáblákkal az aranytulokhoz sújt,
mindkettő összetörik.]

/Madách: Mózes/

FÉKOLAJTÁVOLSÁG

Általános


(BKV-roadmovie)

Írta: Trurl

Egy tavaszi nap délelőttjén gyanútlanul utazott egy szakadt 24-es járatszámú Ikaruson a jó külvárosi nép. A táj békés volt, csak némi fojtott gázolajszag oldódott figyelmeztetőleg az ájerbe, mintegy jelezve a közeli bajt. Mivel még alig múlt el a szigorú tél, ezért az összes tolóablak akkurátusan be volt mindenféle vasalásokkal zárva, nehogy valami laikus civil maszek hányavetiséggel kinyithassa bármelyiket is.

Messze volt még a Bosnyák tér (hajjaj, baljóslatú balkáni név!) és az egyik dupla ülés alól diszkréten előbukkant egy pajzán patakocska. A nedv gazdája félig lehúzott gatyával ücsörgött szunyókálást mímelve. Remélte, hogy így elkerülheti a megvető villatekinteteket, na meg némi lemondó elhatárolódást tanúsítván a privát természeti csapás nem kalkulálható következményeire nézve. A többség tán ez utóbbi optimista álláspontra jutva némán kerülgette a busz kiszámíthatatlan ficergései miatt lendületesen tekergő folyadékcsíkot, amely a padló piszkától fényes feketeséggel vadászott az ácsorgók cipőtalpaira, akár egy felbőszült vipera. A megállók csereberéin fluktuálódott utazóközönség új tagjai mindig a veteránok gyors szemmozgásából értesültek meglepetten a közjáték tárgyáról, melytől az emberi gyurma minden éles kanyarban vagy fékezésnél fura tektonikus hullámzásba kezdett. De mindezt csak néma morgásokkal, szinte zokszó nélkül, mígnem a húgy hosszú kondenzcsíkja nem keresztezte egy jól öltözött nő tűsarkait. Itt megtorpant, mintha szerenádot készült volna adni a gazdag és csinos hölgynek.

A nő úgy érezte, hogy a húgy gazdája szinte készakarva az alantas váladék által szeretne közelebbi kapcsolatra lépni vele. Mindenki érezte a pillanat ünnepélyességét: a két egymással antagonisztikus viszonyban álló érinthetetlen kaszt képviselője konfliktusba keveredett egymással. A feszült várakozásban már benne lappangott a sajnálkozás is afölött, hogy az ilyen ritka adrenalin-ünnepélyek többnyire mennyire hamar tovaröppennek és feláldozódnak az unalmas konvenciók oltárán. Most is ez történt. A nő hangosan felripakodott és követelte, hogy szóljon valaki a sofőrnek. A massza engedelmesen küldte előre a riadóláncot. A figyelem kereszttüzében immár a sorsa ellen fellázadt nő ült. Levetkőztetve érezte magát a rosszul álcázott vigyorgók és a vele érző temetői sopánkodók utcaszéli gyűrűjében. A nedv ezt kihasználva időközben tovakúszott. Az idő csak telt és a sérelemből is lassan csordogáló pletykafolyamok indultak itt-ott kiszínezve a valóságot vagy csupán földhözragadtan latolgatva a nő viselkedését. Érződött, hogy sofőr biztonságos kasznijába zárva nem óhajt részesülni a morális dilemmából, inkább a révbe igyekezett érni, a térre, ahol már vannak kollégák, jegyellenőrök, rendőrök – azaz civilizáció. A nő érezte, hogy egyre fogy a presztízse. A tekintetével menedéket keresve nézett folyamatosan ki az ablakon. A busz közben a végállomáshoz közeledve már egyre magasabb házak közt keringett. Döntésre jutott és leszállt.

Megkönnyebülten nézett a távolodó büdös busz után, de mielőtt egy lépést tett volna ismerős szag ütötte meg orrát. Az előtte sántikáló alakra nézett és meglátta a félig letűrt nadrágból kibuggyanó izzadt, húgyos tomport.

Stanislaw Lem: Ismétlés (IV. rész)

Általános

Most rosszabbul járt Madorján, mert röptében megfordult a gyámpilléreken, és a feje csattant az udvar kövén, amitől agysérülést szenvedett. Még lélegzett, tehát a szolgák ismét felhajították az előrelátóan készenlétbe helyezett hintába, és először vágtatva, majd ügetésben elrobogtak vele az öreg Pattogárhoz. Míg Marlipont ledübörgött a bástya lépcsőin, mint valami elszabadult malomkő, és ordítozva robbant ki az udvarra, hogy “Lovat! Országomat egy lóért!”, Madorján az időgépnél bénult jobb kezével megtekerte a megfelelő kart, méghozzá olyan kétségbeesetten, hogy áprilisról januárra szállt vissza. Hideg volt ahhoz, hogy a fűtetlen időgépteremben várja meg a keresztes hadjáratot, tehát adott egy kis előremenetet, éppen március idusára, és ismét neki a repkénynek.
Talán Orsolya meghallotta, mit kiabált a bástyáról a fejére eső amorózó, vagy talán Marlipont mondott le ezúttal a vállszalagról – elég az hozzá, hogy amikor Madorján megállt aranyhajú kedvese előtt, olyan csend volt a lépcsőn, mintha már az öreg szolga is felfordult volna az éhségtől. Madorján volt olyan óvatos, és rátolta a reteszt, mielőtt átfogta szerelmese vállát. Szenvedélyesen és hevesen szerették egymást ott a bástyában, nem hallották a kuvikokat, de még a vihart sem – éjféltájt kezdett villámlani a távolban. Madorjánt a hajnalpír ébresztette, szó nélkül átvetette lábát az ablakpárkányon, lesiklott a repkényen az udvarra, nyeregbe pattant, és az időgéphez vágtatott. Csalán körös-körül, mint az erdő, s belsejében csend honolt, de Madorján óvatos volt, be sem gombolt nadrágját tartva, négykézláb kúszott oda a kapuhoz, jobbra-balra tekingetve közben, és ezt nagyon helyesen tette, mert a füle mellett dördült el egy muskéta, amit nem tudni, ki állított fel időközben. Csak ezután rúgta be az ajtót, és irány az időgép! A hajnalt az előző nap alkonyatává változtatta, középre állította a kart, és lázas sürgés-forgásba kezdett.
Hurkot kötött a fényesre koptatott karra, és az asztal lapja alatt a szarufára, a szarufáról a tetőn lévő lyukon át a tetőgerincre, a tetőgerincről az eresz alá vezette a kötelet, ott pedig hozzákötötte a másik végét egy üres vödörhöz, a vödröt a lyukas ereszcsatorna alá lógatta, összekapart egy kis szemetet, behintette vele a karhoz vezető zsineget, a markába köpött, nyeregbe vetette magát, és vágtatott vissza a bástyához.
A nézők közül a királyi felség csodálkozott ezen a legjobban.
– Mire jó ez? Mennyivel volna rosszabb a következő nappal és éjszaka?
– Gondold csak meg, kegyelmes uram, hogy hozzá van szokva a visszafordítható időhöz, mint ott mindenki! – magyarázta magától értetődően Trurl. – Tehát tudja, hogy visszatérni a kedves pillanatok megismétléséhez semmibe sem kerül, ellenben a ki nem próbált jövő ismeretlen bajokat rejthet magában!
– De mit akar azzal a vödörrel?
– Emlékezett, hogy hajnaltájt esett! Ha ismét, tehát még egyszer szakad az eső, a vödör megtelik, megrántja a zsineget, az pedig a kart, aminek következtében minden magától megismétlődik…
– Látszik, hogy ez mindennapos dolog számára! – szólt közbe Klapanciusz. – Elrejtette a zsineget! Hogyha valaki arra járna is, talán nem veszi észre…
Ezalatt a szerelmi éj ismét a vége felé járt, lógott az eső Iába, amikor patkódobogás és fegyvercsörgés verte fel álmukból a szerelmeseket. Madorján mezítláb az ablakhoz ugrott, és látja ám, hogy baj van: lent egy csapat fegyveres, Marlipont hat sógora, akiknek szemmel kellett tartaniuk a birtokot és Orsolyát, és azért érkeztek most ide, mert a hírfokuk kétszáz versztányira, tehát már a szomszédos időgép hatósugarában van. Mit lehet itt tenni? Alighanem semmi egyebet, mint eltűnni, mintha puskából lőtték volna ki…
Kiugrott a rémült Orsolya mellől, marokra kapta az erős indákat, és már ereszkedett is lefelé, mígnem felordított fájdalmában. Nézi, hát nem éjszaka van, hanem fényes nappal, ő pedig nem fönt van, hanem lent a sziklákon, törött lábbal, és fölötte Marlipont rikoltozik talpig vasban:
– Te csirkefogó, te orcátlan áruló! Azt hitted, hogy túljársz az eszemen, ámde nekem is csak olyan messze van az időgép, mint neked, te parázna! Na várj csak, majd megcirógatlak én mindjárt! – Intésére a szolgái egy vashordót hoznak, felállítják, kinyitják, belülről az egész szögekkel van kiverve – jaj, de borzasztó! Madorján jól ismeri ezt a szerszámot! Esengve lesi, esik-e már az eső – az első cseppek hullanak, még éppen csak szemerkél… Már nyakon csípték, taszigálják befelé, a borotvaéles szögek közé, mindjárt összekattintják… de… Dörgés csattan, és ömlik, mintha dézsából öntenék.
– Nem tesz semmit! Ne tanakodjatok, semmirekellők! Fürgébben, ne piszmogjatok, becsukni, rázárni! – vezényel Marlipont, és fogai villognak a sisakrostély rácsán át. “Felhőszakadás! Csak ép legyen a zsineg!” Madorján gyengeséget színlelt, ájuldozott, a darabontok karjába roskadt, veszkölődtek vele, az első szúrós hegyeket már érezte a vállával, felordított – és teljes hosszában elvágódott.
Sötétség és csend. Az eső szemerkél. Megtapogatta az oldalát: ép. A lába: egyenesebb nem is lehetne. “Ha nem lett volna a vödör – gondolta -, már én sem lennék. Balga ez a Marlipont! Nem volt kíváncsi, miféle zsineg az, honnan van, semmi! Köszönöm neked. Uram, hogy nem adtál neki észt!… Most mit tegyek? Hol vagyok? Ott az árok. A fal. A bástya. Orsolya? Most nem mehetek őhozzá! Marlipont eszeveszett haragjában bizonyára az időgéphez ment, tehát utána, míg oda nem ér!”
Madorján inaszakadtából rohant, de csakhamar észrevette, hogy valamiképpen egyre lassabban halad. Mi ez?! Valahogy egyre kisebbek a lépései. Mindenható Isten – a Iába megrövidült! Kereste a bajuszt az orra alatt – nyoma sincs! Semmi kétség, Marlipont már az időgépnél van, és nem egy hetet, nem egy évet teker vissza, hanem vagy tízet hogy megkeresse, és mint tejfelesszájú tacskót tegye el láb alól…
Hát így állunk? Mit tegyen? Bemenni a faluba, beleolvadni a mezítlábas gyerekseregbe, elég hitvány egy helyzet, vagy tettessen némát, hülyét? És akkor talán nem ismeri fel, nem pécézi ki a féltékeny férj? Már öreg volt, így most harminc felé járhat! Mégis futott tovább, folyvást az időgép irányába, mígnem tűzvész fényét pillantotta meg. A falu égett. Még utánaszámolt az ujjain – hány éves lehet most Orsolya vagy inkább Orsika? Tizenkettő? Akkor még az apjánál, Handabandszky őrgrófnál varrogatja a kis krinolinokat a babáinak… Micsoda tűzvész! Csak az időgép nehogy…! Már a kertek alatt járt. Ég Pattogár háza is, a parasztok meg kihajtották a jószágot a mezőre. Jaj, nem jószág, fegyveres harcosok azok, a csőcselék lerángatja a cipőjüket! Rabolnak, mint ez a harctéren szokás. Ott fekszenek sorjában. Ki a csoda az? Marlipont színeit viselik, ott meg maga Marlipont tör ki a tűzből, fegyvertelenül, ló nélkül, sisak nélkül, futtában csörömpölnek rajta a vasak, mert mögötte ott jön lovon a sógora és a másik is, karddal a kezében! Ez igen… nyilván szemet vetettek a birtokra, és gondoskodás helyett fegyverrel támadtak rá! De csak az ostoba korrigálja ily módon magának Fortunát, nem Kronosz lovagja…
Madorján száradó parasztgatyákat, rékliket húzott le a kerítésről, meglocsolta éket egy vödörhól, a fejére tette a csöpögő rongyokat, és a már szintén lángoló időgéphez rohant. Megpörkölődött a szemöldöke, perzselt a hőség, az ajtó meg mintha belülről be volna támasztva – nem enged! Beugrott a kertbe – a gyerekek mindig fürgébben mozdulnak a felnőtteknél -, az alsó elesett övéből kihúzta a pisztolyt – van puskapor a serpenyőben? Van! Odaugrott a kis ablakhoz, erről az oldalról a deszkák csak füstöltek, most kaptak beléjük az első lángocskák, lábujjhegyre állt, benézett, ott fekszik Forgattyús átvágott torokkal, lábával az ajtónak, ezért nem engedett…
Nem volt más megoldás. Megcélozta a fogantyú lángoló markolatát! “Csak nehogy túl nagy erővel érje a lövés, mert annyira visszatekeredik, hogy eltűnök, és nem leszek a világon, ó, hogy az ördög vinné el!” Ahogy ezt végiggondolta, már lőtt is. A dörrenést már nem hallotta. Hanyatt feküdt, és a szürke felhők borította mérhetetlen eget szemlélte. A szél susogott, csend volt, és sehol egy lélek. Félt megmozdulni. Ha csecsszopó vagyok, akkor hogyan jutok el a karig? Ez volt az első gondolata. Hozzáért az arcához. Tejfölösszájú vagyok, de fogaim azért vannak. Ez is valami. De vajon nem tejfogak? Nem tudta megszámolni a zápfogait a nyelvével.
– Saperlipopette! – próbálta kimondani hangosan. Sikerült – tehát nem csecsszopó! Talpra ugrott, és futás az időgéphez! Most az volt a fontos, nem saját maga, azt sem tudta, nyolc- vagy tizennégy éves-e! Hogy elérje a kart, fel kellett másznia egy zsámolyra (mégiscsak volt ereje annak a golyónak!), két kézzel megragadta, de ez kevésnek bizonyult, egész testével nekiveselkedett – és felkiáltott meglepetésében, mert a feje lágyát beleverte a mennyezetbe, minthogy nem ugrott le időben a zsámolyról, és hirtelen megnőtt… Először a dudort tapogatta meg a fején” aztán az ajkát: nincs alkalmasabb időmérő a borostánál! Jól van, már serked a bajsza!
Az éjszaka közepén állította meg az időt. “Bár lehetne negyedszázaddal visszamenni, amikor Marlipont és sógorai még ki sem látszanak a földből, jaj, de csodálatos volna! De akkor nemcsak hogy csecsszopó lennék, de egyenesen eltűnnék, mintha sosem lettem volna a világon. Jaj, de kár, saját kezűleg rángatnám ki őket a bölcsőből! De túlságosan előre sietnem sem szabad, mert Orsolya is öregszik, és nem tudni, nem áll-e ott valaki a jövőben az időgépnél karddal a kezében, vagdalkozásra készen – megesett már ilyen!”
Nem tudta, mit tegyen, és akkor valaki döngetni kezdte az ajtót. Az be volt támasztva egy deszkával, ezért mély hangon kiáltott az övéinek, hogy hozzák gyorsan a faltörő kost! Madorján tehát gyorsan visszatekerte az időt egy héttel, és már senki sem volt ott. “Ura vagyok az időnek, de nem mozdulhatok innen egy lépésre sem, szép kis uralkodás ez! Törököt fogtam, nem enged… Napjaim végezetéig börtönöm legyen az időgép, vagy átlendüljek a plusquamperfectumból a futurumba? Impossibile est! Így itt egykettőre éhen veszek!”… De már megint babrálja valaki a reteszt kívülről, és suttogás hallatszik: – Engedj be, kedvesem, én vagyok az, Orsolya!
Az óvatos Madorján hozzákötött egy zsineget a karhoz, és úgy lesett ki a résen. Ha nem ő az, meghúzom, mielőtt rám lőhetne a deszkán át, de még ha úgy is esne a dolog, hullaként eldőlve megrántom a zsineget, ezzel visszatekerem vele a kart, és feltámadok! Minden megtörténhet. Nemegyszer, ha az ember bajban van, és ott áll a kart magához kötözve, míg az idő repül visszafelé: a Iába alatt, a sarkokban, a falak mentén vonagló holttestek jelennek meg, felélednek a fordított agóniában, körmükkel kaparják a véres palánkot, és elszállnak, mint a füst: amikor így állt ott egyszer, két haláltusájában összeakaszkodott alak kiszakadt az időből, és úgy oldalba vágta, hogy kis híján elengedte a kart. Nem, ez igazán Orsolya! Beengedte, és az a mellére vetette magát: – Ments meg! Csinálj valamit, hogy ő ne legyen, hogy meg se szülessen, nézd, hogy ver engem! – Megmutatta a kék foltokat a vállán, a sebhelyeket… Először is egy falás ételt akart hozatni magának, akár csak árpalepényt, vagy megtenné egy kis gomolyatúró is… alig tette ki a lábát, erősödő dobogás, majd hirtelen megállított hátasló horkanása hallatszott – hát már megint? Majd megveszett, amikor megismerte Marlipont hangját, a menekülő Orsolya üldözőinek élén, így hát visszatekerte az időt egy évvel – kénytelen volt rá! Már megint nyelheti az éhkoppot. Addig-addig manőverezett, míg teljesen bekerítették – mert már ott tanyáznak a sógorok is, Marlipont is gyülevész hadával és maga az őrgróf és a koldusok és királyi besúgók és a várgarnizon tisztjei (a csicskások ágyúkat görgetnek!) és útonállók, hatalmas néptömeg az időgép körül, öregeket toboroznak, felfegyverzik őket, de ugyanakkor, ellenkező esetre is számítva, kis tökmagokat soroznak be, megtanítják őket a muskétákkal bánni, hogy így mindkét időoldalról csapdába csalják a szerencsétlen Madorjánt! Az öregeket hátrafelé nem kerülheti el, a taknyosokat előre. És kiabálnak: “Be van kend kerítve, becsületszóra, lovagi becsületére jöjjön ki!”, mert attól tartanak, hogy kétségbeesésében elkövet valamit a karral – és ez bizony megeshet. Lényegében a következő választás előtt állt: a rabság (már azon vitatkoztak, hogy a városi börtönbe kerüljön-e vagy az őrgróféba, Marlipont tömlöcébe vagy a sógorokhoz) vagy a nemlét, a gyalázat vagy a becsületes halál. Orsolya vitéz, de sorsüldözött kedvese a legszörnyűbb, legfennköltebb kiutat választotta. Teljes hátramenetet adott, előbb azonban odakötözte a kart egy zsineggel a gerendához a sarokban: “Elpusztulok, de az idő tovább száguld visszafelé, mindenkit magammal viszek a nemlétbe!”
Gyorsabban tűnt el, mint egy kis ködgomolyag a viharban, és vele a többiek is. Csak amikor a legrégibb századokban szétmállott a zsineg, a kar akkor tért vissza a középhelyzetbe. De már őserdő nőtt az időgép körül, egy szempillantás alatt áthatolhatatlan rengeteg keletkezett, bölények lökdösték a gerendákat, teltek a hónapok, egy a csordájától elvert, bozontos orrszarvú bömbölve csörtetett be, kidöntve a korhadt ajtót, és eltűnt, mint a kámfor, amikor szararával megdöfte a kart – a tölgyrengeteg helyén, ritkásan, a nedvesebb részeken rododendronok és nyitvatermő páfrányok nőttek, ez már a karbonkorszak volt: emberi településnek nyoma sincs, maga az időgép sem áll már, sehol semmi, egyedül egy különleges pont, amely felett szivárványszínűen remeg és hullámzik a levegő…